Designriporter

Designriporter

Moholy-Nagy ösztöndíj reloaded

2010. február 20. - designriporter

A februári Design Meetup előadói Moholy-Nagy és Kozma ösztöndíjas tervezők voltak.

Érdekes megnézni a kiállítást a végeredménnyel, ami önmagáért beszél, vagy éppen önmaga ellen, majd meghallgatni az tervezőket az azt megelőző folyamatról. A kiállításon persze elsősorban felhasználói szemmel mustrál az ember, hiszen ezek a termékek használatra készültek, és éppen ezért a funkcionalitás számít leginkább, és csak utána jönnek az olyan szempontok, mint gazdaságosság, ergonómia és esztétikum.

A meetupon pedig abszolút a tervezői nézőpont került előtérbe, átkerültünk a termék "túloldalára"  és innen is jól megnéztük. Mivel valamilyen szinten kész termékekről beszélünk, ezért vannak szempontok, melyeknek a tisztázatlansága bennem tegnapig például fel sem merült. Valamilyen szintet azért írok, mert a kiállításon az elmúlt év eredménye látható és vannak projektek, amelyek még több éven keresztül futnak, most csak egy szakaszuk zárult le. Megdöbbenve hallgattam, hogy egy termékről két év tervezés után kiderülhet még, hogy nem lehet legyártani, ha pedig le lehet, akkor olyan csillagászati áron,  ami teljesen ellentmond a lényegnek, miszerint ipari termékről van szó. Az is elég hihetetlen számomra, hogy előfordulhat az, hogy egy év után a tervezőnek fogalma se legyen, a terméke milyen tömeggel rendelkezik vagy hányan kellenek az összeépítéséhez, azaz  lényegében a használatához.

A kiállításról anno úgy jöttem el, hogy örültem, mert szép és okos tárgyakat láttam, amelyek  azt hittem megvalósíthatóak, mind technológiai, mind anyagi szempontból. A tegnapi meetup után viszont kénytelen vagyok átértékelni a dolgokat, mert úgy gondolom semmi értelme az egésznek, ha a végeredményt valami miatt nem lehet sokak számára elérhetővé tenni.

Ettől függetlenül és éppen ezért érdemes volt látni és hallani a tervezők beszámolóit. Köszönjük, a szervezőknek is!

A bejegyzés trackback címe:

https://designriporter.blog.hu/api/trackback/id/tr901777127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása