Designriporter

Designriporter

Új nézőpontok

2010. december 07. - designriporter

Nem kimondottan szakterületem, de mivel szeretem a betűket és érdekeltek ezek az új nézőpontok, elkeveredtem 6-án a 4. Graphifest Deign Fórumára.
A helyszín, a hányattatott sorsú Design Terminál, ahol szerencsére időnként sikerül mégis egy-egy design eseményt megrendezni, mint például a Graphifestet most. Megtekinthető az idei Aranyrajzszög Díjra és a MATT által kiírt Goetheorie pályáztara beküldött munkák egy része, decemberben tárlatvezetéssel is, plusz előadásokat is hallgathatunk a témában, illetve már csak egyet. (Az utolsó előadás december 13-án lesz, részletek itt.)

Az Intro - Fiatal tervezők, új nézőpontok című fórumon három tehetséges, fiatal tervező grafikus beszélt a munkáiról, azon keresztül pedig a tervezési módszereikről, szemléletmódjukról.

Borzák Márton arculattervezésben utazik leginkább, az ő munkája az OTP Junior új, pixeles arculata, ami szerintem nagyon el lett találva. Előadásában több projektjéről is beszélt, és főként azt emelte ki, hogy szerinte egy arculatnak ma nem szabad nagyon kötött rendszernek lennie, hanem inkább egy "feelinget" kell, hogy adjon.  Ebből a kötetlenségből következik az is, hogy egy rugalmasabb, ahogy ő fogalmazott "dinamikus arculat" az adott szervezettel együtt tud változni, így sokáig megtartható.

A következő előadó Jancsó Áron egy graffitis múlttal rendelkező grafikus, akit a betűk foglalkoztatnak. Több általa tevrezett betűtípus már kereskedelmi forgalomban van. Elmondta és példákkal illusztrálta is, hogy tervezésekor tudatosan ötvözi két stílusnak az általa kiválasztott tulajdonságait. Kísérletezik, rajzol, tervez, és azt sem bánja, ha éppen csak magának, szerinte ugyanis nem feltétlen kell megrendelésre dolgozni, az is működhet, ha csak, miután elkészül egy jó terv, talál vevőt hozzá.

Az utolsó előadó Katyi Ádám, aki diplomamunkájával, a Tótfalusi Sans Serif betűtípussal az idei Formatervezési Díj pályázatán a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkárságának egyik különdíját nyerte, részletesen végigvezetett minket a tervezés érdekes folyamatán. Az említett font hamarosan  megvásárolható lesz több vastagságban és dőlt változatban is.


OTP Junior reklám
Forrás:
www.hg.hu


Poszter az Ogaki két betűjével

Forrás: Jancsó Áron Flickr oldala


Poszter a Tótfalusi  Sans  Seriflegkarakteresebb karakterével
Forrás: Katyi Ádám honlapja

Graphifest kiállítás
Belépő: nincs
Helszín: Design Terminál, Budapest, 5. kerület, Erzsébet tér
Nyitva: 2011. január 9-ig, minden nap 10.00-18.00

A bejegyzés trackback címe:

https://designriporter.blog.hu/api/trackback/id/tr12498497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása